2012. március 13., kedd

20 fejezet.-Bonyolult helyzet (2.rész)

Sziasztok! Meghoztam a kövi fejit. A komikat köszönöm szépen :) Jól esik ,hogy vannak olyanok akik olvassák a történetemet. Jó olvasást. KOMIK!!!!
Puszii nektek: Betty
Számunkra nincs értelmes folytatás. De van méltó befejezés. 








/Eric szemszöge/


Bepattantam az autóba és egyenesen a stúdió felé vettem az irányt. Szerencsére nem volt túl nagy forgalom, 15 perc alatt oda is értem. Leparkoltam , kiszálltam és az  ajtóhoz mentem. Amint beértem Tom már ott volt. Tom, a menedzserem, apám, tanácsadóm egy személyben. Teljes mértékkel megbízok benne. Míg az autóban voltam felhívtam és elmondtam neki nagy tervemet. 
-Szia Eric!-jött oda Tom és a hátamat megveregette.
-Heló Tom. Rég láttalak!-köszöntem vissza én is.
-Nos. Amikor beszéltünk nem igazán értettem mit is akarsz tenni.-sétáltunk be egy terembe.
-Az az igazság,hogy Alis. Tudod egy barátom.-fordultam oda hozzá. - Elénekelte az egyik dalomat.
-Igen. Folytasd.-ráncolta össze homlokát, hogy megértse.
-Elénekelt egy lassabb verzióval. És már napok óta nem tudtam rájönni, hogy miért nem tetszik nekem a saját számom. Hát most rájöttem. Azt a dalt én gyorsabb tempóval "írtam". De.-tartottam egy kis hatásszünetet.-De mi lenne, ha ezt lassabban énekelném el?-nyögtem végül ki mondanivalómat.
-Hmm....-dörzsölgette állát.-Semmi kifogásom ellene. Sőt, remek az ötlet. Mikor tudnád elénekelni?-kérdezte tenyerét összecsapva.
-Hát ma nem hiszem. Kicsit ki vagyok még a tegnap este miatt.-teljesen elfejtettem mit is műveltem tegnap éjjel. Ha ezt a sajtó megtudja. Nekem végem.
-Miért mi  történt?-kérdezte Tom kíváncsian.
-Semmiség, csak egy kis verekedés. - mondtam mintha mi sem lenne nagy dolog az egész.
-Tessék?? Eric, ne elmondtam számtalanszor, hogyha lencsevégre kapnak téged egy ilyen jelenetnél akkor élve szétszednek?
-Tudom,tudom. De Tom, tudok magamra vigyázni. Most megyek, majd felhívlak. Szia ! -sétáltam ki az ajtón, megsemvárva mit mond menedzserem.


Elindultam az autó felé de kint,ahogy azt sejtettük Tommal riporterek hada fogadott. 


-Mr.Saade! Hogyan tudja megmagyarázni a tegnap történteket?-jött oda hozzám egy riporter nő.
-Sajnálom,nem alkalmas az idő.-azzal "kimásztam" a tömegből. Pár kérdést még hallottam de nem figyeltem rá oda. Beültem a kormány elé és megnyomtam jó erősen a gázt. Miközben vezettem nagy sóhajokat engedtem ki magamból. Mikor hazaérkeztem bezártam magam után az ajtót. Még nem volt késő, cirka 13:12 volt. Úgy gondoltam, hogy bekapcsolom a tv-t és nézek valamit. Nem találtam semmit,míg nem egy híradót fogtam ki aminek "főszereplője" Molly volt.
A híres svéd énekesnőt ma látták egy ifjú úriemberrel. Sikerült lencsevégre vennünk,miközben épp egy csókot adnak egymásnak. Mi történhetett. Hiszen nemrég Eric Saadeéval újra egy párt alkottak. Mi lehet ennek  háttere? És,hogy került Molly Sandén Londonba. Mára ennyi hölgyeim és uraim. Ha többet megszeretnének tudni csak menjenek fel weblapunkra.
Amikor ezt megláttam a szívem összeszorult. Mintha egy kést forgatnának a szívemben. ~Most békültünk ki és mos meg megcsalt?~néztem magam elé és gondolkodtam. Most legszívesebben összetörnék valamit. A kezemet ökölbe szorítottam és felálltam a kanapéról. A szemem könnybe lábadt. Kimentem az erkélyre és hagytam, hogy szememet elhagyják a könnycseppek. A friss levegő felfrissített. Hogy tehette ezt Molly? 
Talán nem is az fáj nagyon, hogy elveszítem Mollyt,hanem ,hogy megint csalódnom kellett. Annak idején azért szakítottunk mert nem bírtam mellette,így inkább a munkával foglalkoztam. Ezért jutottunk arra a döntésre,hogy szakítunk. Nem bírtam magammal,úgyhogy fogtam magam és elindultam a kocsim felé. Beültem és egy régi kedvenc helyemhez tartottam. Csak én tudtam róla és persze Alex. Vele kiskölyök korunk óta barátok vagyunk. A kormányba beleütöttem néhányszor. Kicsit messze van az a bizonyos hely de nem foglalkoztatott igazán. Mikor megérkeztem kiszálltam és a szabadba találtam magam. Megnyugtató érzés. Egy hegyen volt a törzshelyünk. Oda felmásztam és gyönyörködtem a tájban. Beszívtam a friss oxigént és gondolkodtam.
Elmélázhattam egy ideg, mert már kezdett sötétedni és fáztam is. Visszamentem az autóhoz és ismét útnak indultam. Most kivételesen nem haza mentem,hanem Alisék házához. Már nem fájt annyira,mint délután,annál inkább ideges. Megérkeztem a házhoz é becsengettem. Reméltem ,hogy Alis nyitja ki az ajtót. Reménykedésem bevált.
-Eric, nem tudsz nélkülem élni igaz ?? - nyitotta ki az ajtót és nevetett.
-Molly megcsalt. -nem tudtam mást kinyögni és Alis vállára borultam. Olyan erősen szorítottam,majdnem hogy csak összeroppantottam.
-Tessék? Gyere be! Kezdj mindent az elejétől.-fogta vállam és invitált beljebb.

/Alisson szemszöge/

Mikor eljöttem Erictől egyenesen haza tartottam. Amikor megérkeztem a lányok nem voltak sehol. Gondolom megint játsszák a hős szerelmest. Legalább hagytak egy cetlit.
Szia Alis! A fiúknál vagyunk. Ha előbb érnél haza azért gondoltam, hogy leírom, ne aggódj. Majd kérek beszámolót. 
Puszii: Tina&Emma.
Háhh. Sejtésem beigazolódott. Legalább nekik összejött. Mivel nem volt semmi dolgom,mert még kupi sem volt ,úgy döntöttem, hogy kicsit lazítok. Odavittem a laptopomat a kanapéra egy bögre forró tea kíséretében. Bekapcsoltam és megnéztem az e-mail-eket. Tele volt körlevelekkel. Azokat gyűlölöm. Meglepetésemre a tehetségkutatótól kaptam egy mail-t.
Kedves Alisson!
Következő előadás december 24-én lesz,17:00-kor. Karácsony napján. Ez az utolsó forduló,ugyanis akik bennmaradnak párbajozni fognak. 3 fő/csapatból fog állni . Ha a zsűrinek elnyeri továbbra is a tetszését bent van a legjobb 3-ban. A nyertes egy cd-kiadóval fog egyeztetni.
Üdvözlettel: ABC tehetségkutató.
El sem hittem volna,hogy én idáig el fogok jutni. Az ellenfeleim igen tehetségesek. Vegyük például Lisa-t. Gyönyörű hangja van és a természeti adottságai is megvannak. Szép hosszú szőke haj, szép alak ,kék szem. És a többiekről is ilyeneket tudnék mondani ,ami a tehetséget illeti.
Nagyon örültem neki,de az zavart ,hogy pont karácsony napján lesz. Írtam a szüleimnek is, majd kikapcsoltam a gépezetet. Bekapcsoltam helyette a tv-t és a zenecsatornára kapcsoltam. Nem érintett meglepetten amit ott hallottam. Eric -től és Dev-től a Hotter then fire ment. Úgy táncikáltam a zenére mint egy őrölt kamasz. Szórakozásomból a csengő zökkentett ki. Kinyitottam és az ajtó másik felén Eric állt. 
-Eric, nem bírtad nélkülem?- szórakoztam vele egy kicsit de valami nem stimmelt vele.
-Molly megcsalt.- e mondatánál ledermedtem majd a nyakamba borult.
-Tessék? Gyere be. Kezdj  mindet az elejétől.-fogtam vállát és bekísértem a házba.
--------------
Na,na,na?? Milyen lett??? Írjátok meg komiba.







2012. március 7., szerda

20.fejezet.- Bonyolult helyzet (1.rész)

Haliii ! Amint látjátok itt a kövi rész. Mivel már lement a szóbeli meg minden megpróbálom sűrűbben hozni a fejezeteket.Köszönöm a komikat . Imádlak titeket. Még mindig csak azt tudom mondani,hogy KOMIKAT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Királylány: IMÁÁÁDLAK.
Puszii:Betty


A szerelem a szabadság igazi megtapasztalása, (...) senki nem birtokolhatja a másik embert.






-Nincs apelláta. Mars a szobába.-mint egy szülő a gyermekének parancsolt rám. Engedelmeskedtem neki,most az egyszer.
-Igenis apuci !-nyújtottam ki rá nyelvemet. Felálltam ülő helyzetemből és egyenesen a szoba felé tartottam. Ki nyitottam az ajtót de ami ott várt meglepett.
-Eric! Azt hiszem kicsit furán néz ki a szobád.-ugyanis a fürdőbe mentem.De Eric nem szólt volna semmit.Csak nevetett magában amit először nem értettem,majd rájöttem.
-Igen-igen sokan mondták már.Amúgy ez a fürdőszoba.A szobám a mellette lévő ajtó mögött rejlik.-még mindig nevetve közben az ujjával mutatta a helyes irányt.
-Jól van. Már tudom. Köszönöm. Kérhetnék egy pizsama féleséget?
-Persze már adom is.-azzal elindult felém és kinyitotta az ajtót. Ez a szoba is tündökölt a gyönyörtől. A falak a lila árnyalataiban pompáztak. A szoba közepén egy hatalmas francia ágy, kétoldalt mellette éjjeli szekrény. Az ágy bal oldalán egy hatalmas ablak díszelgett, amiből tökéletesen lehet a panorámában gyönyörködni. Jobb oldalt pedig egy ruhás szekrény volt.Amit onnan tudtam meg,hogy Eric onnan vett ki nekem egy pólót,amiben aludni fogok.
-Tessék! Ez megfelel? -nyújtotta oda nekem egyik pólóját.
-Tökéletes.-vettem el kezéből.-Esetleg lefürödhetnék?
-Persze. A fürdőt már megtaláltad. Nem tévedhetsz el.-gúnyolódott velem.
-Hahaha. Nem fogok. Majd szórok magokat Jancsi.-indultam kifele az ajtón.
-Jól van Juliska !-ült le az ágyra .


Bementem a fürdőszobába és megnyitottam a vizet.Gyorsan levetkőztem és beálltam alá. Nincs annál jobb mikor a testeden végig folyik a forró víz cseppek hada.Felfrissíti az embert az egyszer biztos.
Kiszálltam a zuhany alól és magamra csavartam egy törülközőt. Megtörülköztem és felvettem a pólót amit Eric adott pizsamának. A hajamat kiengedve hagytam és lemostam a sminket magamról. Miután végeztem mindennel kimentem és a szoba felé vettem az irányt.Gondoltam Eric már biztos elaludt, így megpróbáltam halkan lépkedni. Bementem az ajtón és sötétség fogadott. Kitapogattam a villanykapcsolót és amikor felkapcsoltam Ericet láttam az ágyon.Arra a döntésre jutottam,hogy kimegyek a nappaliba aludni,de amint mentem volna ki Eric felnyöszörgött.
-Alis! Ne menj ki! Feküdj ide mellém.-beszélt kómásan.
-Rendben.-befeküdtem mellé. Éreztem teste melegét és szuszogását. Ha valaki azt mondja,hogy ma este a szerelmem mellett fogok aludni biztos kiröhögtem volna. 
Biztos álmodott ,mert álmában motyogott valamit.
-Szeretlek.-hallottam meg egy szót ami nem hagyta szabadon a fülemet. Biztos Mollyval álmodik. Milyen szerencsés ő,hogy egy ilyen pasit maga mellett tudhat. Ezen gondolkodtam egy darabig majd elaludtam.


Reggel amikor felkeltem nem találtam magam mellett senkit. Így hát úgy döntöttem,hogy kimegyek kicsit levegőzni. Felvettem Eric egyik pulcsiját és melegítő nadrágját amit a földön találtam. Kimentem a nappaliba de ott sem találtam senkit,így az erkélyre mentem. Megálltam a korlát előtt és lestem az embereket akik a munkába indulnak vagy az iskolába. Gyönyörű Svédország már reggel is. A kezeimmel fogtam a korlátot és hátradőltem. A szemeimet becsuktam és hagytam ,hogy végig járja mindenemet  a frissítő szellő. Igaz tél volt de akkor sem érdekelt,hogy hideg van vagy nincs. Most csak én voltam senki más.
-Jól áll neked a melegítőm.-támaszkodott az ajtófélfának dőlve, kezeiben egy-egy bögre forró kávéval.
-Igaz? Szerintem is! Befogok szerezni egyet.-vittem egy kis életet a kómás reggelünkre.
-Gyere ! Kihűl a reggeli.-biccentett a fejével,hogy kövessem.
-Óh..de rendes valaki.
Eric reggelire tojásrántottát készített sok sonkával. Szépen megterített ,és azt asztal közepén egy rózsa tündökölt.
-Wow. Nem is tudtam,hogy te ilyenre is képes vagy !-vicces képet vetettem arcomra.
-Hát még sok mindent nem tudsz rólam. De most inkább együnk.-ült le a székre.  


Evés közben is őt néztem folyamatosan. Egy fehér trikóban ami nem tudja elrejteni jól kidolgozott felsőtestét és egy térdnadrágban. Kicsit kócos volt de még így is aranyosan nézett ki.
Mikor megreggeliztünk elmentem felöltözni. Mivel nem számítottam,hogy másnál alszok nem hoztam magammal másik ruhát,így a tegnapi kis koktél ruhámat kellett magamra öltenem.


-Na én most hazamegyek,ha minden rendben van veled.
-Oké....-mentem az ajtó felé,hogy felvegyem a cipőmet.- Várj....nee.....azt hiszem itt a vég.-csuklottak össze lábai.Összeesett.
-Eric,Eric. Mondj valamit. Hallod . Szólalj már meg.-fogtam két kezem közé arcát és rázogattam hátha felkel.
-Hehhe. Láttad volna az arcodat. Még így is szép vagy,mikor aggódsz. - kezdett nagy nevetésbe.
-Szemééééétt ! -dobtam le fejét combomról. 
-Jól van na! Hazavigyelek? -kérdezte mostmár komolyra fordítva a szót.
-Nem kell. Hívok taxit.-álltam fel és kimentem az ajtón. -Ha kell valami csak hívj. Szia !-azzal adtam neki két arcra puszit de amikor a másodikat adtam a feje kicsit más irányba fordult,így a szája szélére adtam. Ránéztem Ericre aki csak vigyorgott,miközben én nem kissé pirultam bele.
Hívtam egy taxit ami egészen hazáig vitt.




/Eric szemszöge/


Mikor Alis kilépett az ajtón adott két puszit,de a másodiknál megkíséreltem,hogy ne az arcomra adjon. Amikor tegnap játszottunk bevallottam neki és magamnak is ,hogy Molly már nem úgy fontos a számomra mint régen. Szeretem őt de már csak mint egy jó barátot vagy egy testvért. Bementem a nappaliba és bekapcsoltam a tv-t egy kis lazítás hevében. Nem találtam semmit,így felöltöztem és elindultam a stúdióba. 
----------------------------------------------------------------
És Itt van egy díj és azoknak a neve akik megérdemlik ezt!


Ági
Lauren
Orchidée
Sarah Parker
Adadel 

Puszii nektek! By:Betty

2012. március 1., csütörtök

19.fejezet-Kérdezz-felelek.

Sziasztok!Itt a 19.fejezet :)Ez a fejezet most inkább a párbeszédek fejezete lesz.Kell néha egy kis ilyen is  .A komiknak nagyon örültem.
Matthew és Barbibaby a "szavaitok" teljesen meghatottak :DD Annyira jó érzés ilyeneket kapni.
Ági: Köszönöm nagyon jól esett amit irtál :)
Sara Parker: Köszönöm neked is :) Ami Ericet és Mollyt illeti :D Kitartás! :D
Orchidée: Köszönöm :)
Végezetül,de nem utolsó sorban! Nagyon szeretném,hogyha meglenne valamikor 10 komi,de ha nem lesz  meg az sem baj.De azért hajrááá :DDKomikaaat-komikat :D
Puszi:Betty
Bármily elképzelhetetlen, életünk legszomorúbb percében életünk legboldogabb pillanatának is helye lehet.


Eric végre meg találta az árlistát és együtt kezdtük el fürkészni a jobbnál-jobb ajánlatokat.Végül az Akropolisz pizzánál maradtunk.(az amolyan gíroszos pizza,ha valaki nem tudja.)
El is kezdte tárcsázni a számot és amikor felvették megrendelte vacsoránkat.


-Fél óra és itt lesz!-jelentette ki Eric,mikor lerakta a telefont.-Addig mit csináljunk?-kérdezte miközben odahúzott elém egy széket,a karjait a háttámlára engedte.
-Tud valami jó elfoglaltságot a házigazda?-kérdeztem úrinő módjára.
-Akad pár ötlet a tarsolyomban.-kacsintott rám egy csibész mosoly kíséretében.
-Igen?És mégis mi lenne az?-barkobáztam kacéran tovább.
-Ömm....kezdjük egy egészen könnyűvel! Mit szólnál a Kérdezz-felelekhez?-beleegyezésemet várta.
-Hát...legyen.-egyeztem bele.
-Oké. Te kezded!-mutatott rám.
-Ő..fáj még valamid?Úgy értem a verekedés miatt.-tettem fel elsőre egy egyszerű kérdést.
-Még a hasam egy kicsit.De nem vészes.
-Annak örülök.  Te jössz!-reméltem nem valami számomra kellemetlen kérdéssel áll elő.
-Amikor megismerkedtünk volt barátod?-tudtam,hogy nem fog megkímélni.
-Nem,nem volt.-adtam egyszerű választ.
-Értem.-szemében gy kis csillogást véltem felfedezni,mikor tudomására adtam,hogy nem voltam együtt senkivel.-Na most megint te jössz!
-Nos,mi is legyen?-mélálkodásomból a csengő zökkentett ki.Megjött a pizza.
-Hagyd csak! Megyek én.-marasztalt mert látta,hogy már épp kelek fel ülő helyzetemből.
-Oké.-hagytam magam,így legalább kitudtam találni, mi legyen  a következő kérdés.
-Na, itt is vagyok. Szerintem menjünk a nappaliba.-jött vissza egy doboz pizzával.
-Menjünk!-álltam fel a székről,de amikor felálltam a saját lábamba megbotlottam.Ericnek és a pizzának hála nem sikerült a padlóval barátságot kötnöm ezúttal.
-Istenem! Csak én lehetek,ilyen szerencsétlen.-dúltam-fúltam az idegességtől bár egyik pillanatról a másikra dőltem a nevetéstől is és az arcomat a tenyerembe temettem.
-Ugyan. Már megszoktuk tőled!-csipkelődött,majd ő is nevetett egy sort.
-Kössz. Na menjünk és együnk,mert é már éhen halok.
-Csak nyugodtan.-beleegyezve tette maga elé kezeit.


Kimentünk a nappaliba,én vittem 2 liter colát a kezemben, amit előre kikészítettünk az étkezőasztalra, Eric pedig a pizzát hozta.


-Nos, hol is tartottunk?Ja igen! Most te vagy a soros.-leült Ő az ülőgarnitúrára, majd én is követtem példáját.
-Tudom-tudom. Mikor szokott jönni a takarító? Vagy inkább úgy kérdezzem,hogy a takarító nőcskéd? Ugyanis nagyon nagy rend van a lakásban.-haraptam bele egy szeletbe.
-Csak nem féltékeny Miss. Harris? Tudomására kell,hogy adjam,nincs takarítónőm se efféle más.-incselkedett, majd ő is beleharapott egy pizza szeletbe.
-Én féltékeny? Kire lehetnék féltékeny?
-Jó duma.
-Bele kell törődnie Mr. Saade,hogy nem körülötte forog az egész világ.
-Nem az egész világ,de bizonyos emberkék igenis körülöttem forognak.Beleértve magát is hölgyem.
-Az egoista!-dobtam oda egy pattogatott kukoricát amit a garnitúrán találtam. Na most te jössz! -tértem vissza játékunkra.
-Honnan ismered Mollyt?
-Egy bálon találkoztunk.Szokás szerűen,mint mindenki másnak belebotlottam.
-Értem! Na kérdezz!


Egy kérdés nagyon foglalkoztatott már egy ideje.


-Mi történt veled, amikor tudod.......majdnem megcsókoltál?-ebbe a kérdésbe fülig belepirultam.
-Nem tudom. A szívem tízszeresen kalapált.Kívántalak,kívántam a közelséged..De az eszem azt diktálta,hogy nem lenne helyes.
Úristen! Talán ő is úgy érzett,ahogyan én most?
-De ez már elmúlt! Igaz?-kérdeztem közben egy hatalmas gombócot éreztem a torkomban.
-Azt hiszem!-hajtotta le fejét .-Mit gondolsz rólam?-tette fel következő kérdését.
-Hogy mit gondolok rólad? Lássuk csak! Kedves vagy,szerethető,néha rossz fiús,remek hangod van,a lányok megőrülnek érted.Hát most csak ennyi jutott eszembe.
-Szóval szerethető és még a lányok is oda vannak értem,ráadásul remek hangom van? Ezt még meg kell szoknom.De azokba a lányokba remélem te is bele tartozol.-kacéran vigyorgott felém.
-Ne ragadtasd el magad. A következő kérdésem. Szereted? Úgy értem csak szereted vagy szerelmes vagy Mollyba?
-Miért kérdezed?De nem titok,elmondom.Szeretem Mollyt de már nem úgy,mint 4 éve.
-Akkor miért vagy vele,ha nem vagy belé szerelmes?-úristen,ezeket a barátnőmről mondom.De nem bírtam magamba tartani már.-Ne haragudj!Erre nem muszáj válaszolnod!
-Ne-ne semmi baj.Nem is tudom.Talán a megszokás.De,ha jól tudom most én kérdeztem volna tőled.Vagyis.Van most valakid?-ezen a kérdésen lepődtem meg a legjobban.
-Miért érdekel? Amúgy nincsen.De most már menjünk aludni.Álmos vagyok.-persze mikor már hajnali 1 is elmúlt.
-Rendben! Te aludhatsz a hálóban.Én majd itt kint a kanapén.
-Nem-nem.Felejtsd el! Majd én alszok a kanapén te pedig szépen a saját ágyadban.-makacskodtam.
-Nincs apelláta.Mars a szobába.
-------------------------------------------------------
Na milyen lett? Tudom,hogy sok benne a párbeszéd de kell néha egy kis ilyen is.
Komiba irjátok meg a véleményeteket!







2012. február 22., szerda

18.fejezet.-Zongora-mese-pizza :)

Sziasztok!Itt a 18.fejezet.Nincs sok hozzáfűzni valóm,köszönöm a komikat!Orchidée köszönöm az épitő kritikát,megpróbálom megfogadni,ahogy tudom  :)Remélem most is fogok ennyit kapni :PÚgyhogy KOMIKAT-KOMIKAT :D
Jó olvasást mindenkinek!
Csók mindenkinek :Betty ♥

A legmélyebb és legigazibb vágy annak a vágya, hogy közel kerüljünk valakihez


Bementünk a lépcsőházba és Eric mutatta az utat,hogy melyik ajtó nyitja lakását.Lépcsőn mentünk,igaz volt lift is de néha nem árt egy kis testmozgás,nemdebár?!
Ő a 3.-on lakik igy lépcsőzgethettünk pár fokot.Amint felértünk a falnak támaszkodtam fáradtságomból,Eric pedig próbálta kinyitni az ajtót.Mikor sikerült neki megállt az ajtó elött és karját kitartotta.
-Csak ön után hölgyem!-húzott egy vigyort arcára.
-Elragadó kedvessége,uram!-mentem bele vicces játékába.
Beértünk az ajtón és Eric felkapcsolta a villanyt,mert már igazán sötét volt odakint.Amikor felkapcsolta,azthittem földbe gyökerezik a lábam.Gyönyörű volt,ahhoz képest,hogy egy srác lakik benne.
A falak a fekete-fehér szinben pombáztak akárcsak a járólap és némi bútor is.Mivel elég nagy volt ,következtetésképpen csak arra gondolhattam,hogy ez a nappalija.
Középen egy hatalmas bőr fehér ülőgarnitúra elötte egy kis dohányzó asztal.A falon egy óriási plazma tv tündökölt alatta egy pár polcos szekrény.A nagy helyiségből négy ajtó nyilt,köztük egy kétszárnyú üvegablak ami az erkélyt rejtette.
-Na,hogy tetszik?-kérdezte kiváncsian.
-Nem rossz...sőt nagyon is jó.-még mindig ámultan nézegettem a falakat.
-Ennek örülök.De talán mehetnénk beljebb is!-ütögette hátamat nevetve,ugyanis igaz a lakásban voltunk már de még mindig az ajtó előtt voltunk.
-Ja,igen,bocsi.-akadtam meg minden szónál.
Levettük a cipőnket és beljebb mentünk.
-Na,milyen "mesét"akarsz megnézni?-kérdezte miközben ujjaival idézőjelet rajzolt a levegőbe.
-Hát...esetleg...megnézhetnénk...a...-akárhogyan is gondolkodtam nem jutott semmi eszembe.Mire végül kitaláltam.-Megnézhetnénk a Jégkorszakot.-dobtam fel egy ötletet.
-Na az pont meg van....kivételesen ezt a mesét szeretem énis..-nocsak...megtudtam róla még valamit.-Hányadik részét szeretnéd?-sétált oda a tv alatti szekrényhez ami telis-tele volt különböző dvd-kel és cd-kel.
-A harmadikat!-utaltam megnézendő mesénkre-Rendben akkor az lesz.-és már elő is vette a dvd-t.-Helyezd magad kényelembe!Én addig csinálok egy kis popcornt.
-Oké...de ne segitsek?
-Nem-nem...ennyit még azért meg tudok csinálni.
-Jó-jó de majd szólj ha kell valami.
Erre már nem válaszolt csak elindult egy ajtó felé,amiből a konyhába lehet jutni.
Nem volt kedvem tétlenül ülni,igy arra gondoltam,hogy "felfedező körútra"indulok.
Az első ajtó mögött amit megnéztem az egyfajta dolgozó-zene szoba volt.Ezt a szobát a fekete-fehér-lila szin harmonizálta.
A bútorok java fém volt,kivéve a bőrfotelt és az irodai széket.A helyiség hátsó részében egy iróasztal állt ami tele volt zeneszövegekkel.Elolvastam egyet-kettőt és nagyon tetszettek de még nem hallottam.Ami igazán megfogott az,hogy egy hatalmas zongora állt a szoba sarkában.Megfogtam Eric egyik dalszövegét és odamentem a zongorához.
Leültem egy kis székre és lenyomtam az első hangot,majd még egyet,s még egyet.A végén teljesen átadtam magam a dalnak.Már nem csak a kezeim cselekedtek,hanem a hangom is.Lágy énekszóval kisértem a zongora játékot.A dal amit Eric irt elragadott.Kicsit lassabb módon játszottam de nekem igy is tetszett.Nem létezett ebben a pillanatban semmi csak én és a zene.Amikor befejeztem egy tapsra lettem figyelmes.Eric orbitális nagy mosollyal támaszkodott az ajtófélfának.
-Hölgyeim és Uraim!Önök az idei Legnagyobb-legjobb hangú énekesnőt hallhatták,nagy tapsot neki!!-Eric kezével hatalmas tapsvihart csinált.
-Jujj neharagudj!!Csak tudod,nem birtam ellenállni neki!-fakadtam ki.
-Ugyan,hogy haragudnék!Vétek lenne egy ilyen hangot magadba folytani.-nyugtatott és dicsért egyszerre.
-Hát nagyon köszönöm...de az túlzás lenne,hogy a "legnagyobb-legjobb" énekes lennék idén.
-Nem túlzok.Ha van kedved akkor elkezdthetjük a filmet.-el is felejtettem a dvd-zést.
-Persze mehetünk.-álltam fel a kis székről és egyenesen a nappali felé vettem az irányt.
-Foglalj helyet!-mutatott az ülőgarnitúra egy részére.
-Köszönöm!-leültem egy számomra szimpatikus és kényelmes helyre.
-Esetleg kell egy pokróc,párna,üditő?-sorolta fel a lehetőségeket.
-Egy pokrócot elfogadok,köszönöm.-azzal elment valahova de nem látta melyik ajtón ment be mert behunytam a szemem és gondolkodtam.Eric amikor visszatért átadta a pokrócot és leült mellém.Kicsit kellemetlenül éreztem magam de próbáltam nem foglalkozni a dologgal.Elinditotta a dvd-t és elkezdtük nézni.Nagyokat nevettünk már az első 10 percben.Kedvenc meseszereplőm Szid és Scrabby.Teljesen együgyűek mindketten.A popcorn felét már félig kiettük és egyik pillanatról a másikra azt veszem észre,hogy Eric vállán pihentettem fejem.2 óra elteltével vége lett a filmnek.
-Na ez jó kis mesefilm volt,nem?-állt fel Eric és nyújtózkodott egyet.
-De szerintem is!-ásitottam egy nagyot majd énis kinyújtottam kezeimet.
-Nem vagy éhes?-kérdezte Eric kicsit álmos szemekkel.
-De-de már az vagyok.-értettem egyet vele.-De most én csinálok valamit.Nemtudom elviselni,hogy engem szolgáljanak ki.-kötöttem feltételhez.
-Rendben,nem vitatkozok veled,még a végén én járnám meg.-csipkelődött csibész mosollyal az arcán.Elindultunk a konyha felé és Eric kinyitotta a hűtőajtót.
-Ömm....tudsz varázsolni?Csakmert nincs itthon semmi.-nézett bele hűtőjébe és a homlokát ráncolta.
-Hát ez esetben akkor rendelünk valamit.
-Más választásunk nincsen.Pizza jó lesz?-kérdezett engem.
-Persze,megfelel.Milyet rendeljünk?Van valahol egy árlista?-keresgéltem már én is.
-Ahha,mindjárt meglesz és akkor kiválasztjuk.-nézett ő is jobbra balra.

2012. február 12., vasárnap

17.fejezet-Feltétel

Sziasztok!Végre felkerült a fejezet.Már alig vártam,hogy fel tudjam tenni.Köszönöm az előzőhöz kapott komikat.Mint mindig nagyon örültem nekik.Észrevettem,hogy már megint gyarapodott a rendszeres olvasók száma,ennek is nagyon örültem.Még mindig az az elvem,hogyha nem lesz sok komi,akkor nem rakom fel a kövit.Ne fogom megszabni most,hogy mennyi legyen.És ezek után nem is nagyon szeretném.Tudom,hülyeség,hogy "Létszi komizzatok"de,ha nincsenek komik akkor nemtudom,hogy tetszik e amit irtam,úgyhogy KOMIKAT!!Na jó olvasást mindenkinek!!
Puszóó:Betty


"Minden álmunk valóra válhat, ha van bátorságunk a nyomukba eredni".

-Hát te mit keresel itt?-kérdezte Eric felbőszült hangon Nail-től.
-Te mindenhol ottvagy?Amúgy meg ez egy szórakozóhely és bárki eljöhet,vágod?-kérdezte Nail,ő is ingerült hangon.
-Tudod,koncertet adok.Mert valakinek összejött a pop szakma.Na most hagyd békén Alist!-lépett közelebb a sráchoz,szinte már alig volt köztük pár centiméter.
-Óóh akkor az volt az a nyivákolás!Tudhattam volna.-mélyen bele nézett Eric szemébe és a kezét közben tördeltem.
-Ezt szerintem odakint beszéljük meg!-ezt az oldalát még nem láttam Ericnek,teljesen begurult.
-Hé-hé fiúk.Erre igazán nincs szükség.Ne legyetek már gyerekesek!-próbáltam meggyőzni őket,de sikertelen volt.
-Rendben menjünk!Csúfosan meg fogsz alázkodni Eric Khaled Saade.-ment bele Eric hülye tervébe.

Kifele kezdtek menni,mi pedig a lányokkal utánuk siettünk.Nagyon mérges voltam Ericre...Hogy lehet ilyen felelőtlen,de ez legyen a legkisebb gondja.

-Előbb Molly most meg Alis?Téged egy nő sem érdemel meg!Kotródj innen!-Eric ezzel meglökte a srácot.
-Hát jobban mint téged!-azzal bevert egyet Ericnek.Szegény még a gyomor szájába is kapott.
A lányokkal megpróbáltuk őket lefogni de Eric még egy hatalmasat ütött vissza Nail gyomorszájába is,mire ő a földön kötött ki.Mikor Nail összeszedte magát,megkisérelte,hogy még egyet behúzzon Ericnek,de Tina és Emma lefogta,mig mi Mollyval "szerelmünket"fogtuk le.
-Neked egy nem csaj nem elég?-kérdezte Nail gúnyos hangnembe.
-Ahhoz neked semmi közöd!!-adta tudomására fogait összeszoritva.
Nem értettem,hogy min megy a vita,de abban biztos voltam,hogy Mollynak és nekem közünk van hozzá.
-Nail takarodj.-invitálta el Molly.-Vajon honnan ismerik egymást?És miért ilyen ellenségesek egymással?
-Elmegyek,de nehogy azt hidd,hogy ez a seggfej miatt!-egyezett bele Nail.
Miután az a görény elment odasiettem Erichez.Meg kellett győzdőnöm arról,hogy nem-e esett semmi bántódása.Hál'istennek kisebb karcolásokkal megúszta.
-Jajj szivem!Annyira nem akarok pont most elutazni.Máris lemondom.-szólalt fel Molly,miközben a telefonját keresgélte a táskájában.
-Ugyan Molly!semmi szükség rá!Teljesen jól vagyok!-győzködte Eric.
Akkor tényleg elutazik Molly...ez nem átverés volt.
-Biztos?Azért addig Alis viseled gonját?-kérdezte,miközben két kezét összetette.Erre meglepő módon Eric száján egy csekély vigyor képződött.Nagyon nem örültem neki,pedig örülhettem volna,hogy a közelemben érezhetem őt.
-PerszeEz ternészetes.-egyeztem bele,tört hangon.Eric nem szólalt semmit,hogy "Jajj nem kell" se semmit,mintha élvezné,hogy igy alakult ez az egész.Molly elindult,és a lányoktól is elköszöntem,majd segitettem hercegemnek eljutni a parkolóig.Igaz még nincs meg a jogsim de tudom,hogy mit,hogyan kell kezelni,igy hát Eric az anyósülésre ült én pedig a volánhoz.Miközben inditottam az autót Eric megszólalt.
-Ömm...igaz van pár karcolásom de még túl fiatal és jóképű vagyok ahhoz,hogy meghaljak.-viccelődött és ezen egy jót nevettünk,majd felszisszent.-Nyugi csak fájt a gyomrom a nevetéstől.
-De lökött vagy!-tettem közzé,miközben egy hatalmas nevetésben fakadtunk ki.-És persze egoista.-tettem hozzá.
-Ááúú ez most fájt!-tette szivére a kezét.
-Melyik részed?-kérdeztem viccelődve.
-A szivem..ketté tört.Én mint idióta és ráadásul egoista is?Habár,ha jobban belegondolok többen is mondták már ezt.-simogatta állát,amin már pusztultam a nevetéstől.-Ezért kárpótolnod kell valamivel.-elváltoztatta a hangját és úgy tett mintha nagyon gondolkodna.
-Jó,majd szólj,ha kitaláltad!-kacsintottam rá,közben leparkoltam,mivel megérkezdtünk Eric házához,amit onnan tudtam,hogy hogyan kell ide eljutnom,hogy a navigátor itt ült mellettem.
-Na betudsz menni,vagy segitsek?-kérdeztem odafordulva hozzá.
-Meg van mivel kárpótolhatnál!Maradj ma nálam!-kérlelte boci szemekkel egy csibész mosoly kiséretében.
-Aróól szó sem lehet.-egy pillanatra majdnem belementem.
-Ugyan már!Ugye nem akarsz sétálni?Hiszen tél van és hideg,ráadásul késő is már ahoz,hogy egyedül sétálgassál a városab több mint 40 percet.Mert Lizzy-t nem adom senkinek.-hozott fel pár nyomós érvet.De várjunk egy percet!
-Várj,ki az a Lizzy?-kérdeztem ledöbbenve.
-Hát az én kicsi kocsim.-simogatta meg a műszerfalat.Mondhatom nagyon kicsi.Ami még furcsább:Jesszus elnevezte az autóját?
-Jó maradok,egy feltétellel!-váltottam komolyra a szót.
-És mégis mi lenne az?
-Megnézed velem a kedvenc mesémet.-hajtottam fel fejemet.
-Hogy mesét??-kicsit ki akadt ezen.-Hát legyen.Kiszálltunk a járműből és az ajtó felé vettük az irányt
-----------------------------------------
Na hogy tetszett? Irjátok meg komiba!!!!
Puszika:Betty



2012. február 7., kedd

16.fejezet-Duett.

Hellóó!Megérkezett az új fejezet.Fuhh a komiknak kimondhatatlanul örülök!!Köszönöm :)!
Aminek még örülök,hogy ennyi oldalmegjelenitésem van.
Most vissza a fejihez!Nagyon szeretném,ha meglenne 6 komi!Úgyhogy hajráá!!!
Remélem ez a feji is tetszeni fog.Jó olvasást mindenkinek!
Puszii:Betty

Szívemben a dal megmarad nekem,
újra átélem örök hangjait,
s ha szól az ének, álmodom a világot veled.

Négyen maradtunk a parketten.A lányok végig egymásra néztek és nevettek.Már igazán kezdett zavarni ez az egész.Mivel eléggé kifáradtunk elmentünk valami üdítőt venni.Leültünk a bár székekre és most volt alkalmam számon kérni őket.
-Lányok!Mi ez az egész?Hol vannak a többiek?Mondjátok már el!-próbáltam túlüvölteni a zenét.
-Nemsokára meglátod,azaz....-ránézett az órájára és így felelt:-azaz nézz jobbra!-utasított Tina,mire megfordultam a szinpadon Ericet és a táncosokat láttam.
Mindenki hatalmas sikításba kezdett,beleértve minket is.Nem tudtam mi ütött belém,most csak élveztem az estét.
-Sziasztok!-köszöntötte Eric őket svédül.Ezt azért már megtanultam,hogy hogyan is kell köszönni.
A Hearts in the air-t kezdte énekelni.Roppantul jól énekelt és táncolt egyszerre,egy hamis hang nélkül.A táncosok eszméletlenül jól mozogtak ritmusra.Néhányszor a mikrofont a közönség felé tartotta.Mi eszeveszett módon énekeltük a refrént a csajokkal.A jókedvet fokozta az a pár kis koktél amit a műsor alatt megittunk,illetve amit megittam.Kivételesen többet ittam a megszokottnál de még így magamnál voltam.
-Köszönöm!Igazán mesés hangotok van!Imádlak titeket!-villantott a közönség felé egy ezer wattos mosolyt.-De most szeretném felköszönteni újdonsült barátunkat,aki mellesleg Svédország új befutó énekesnője.Alis,isten éltessen!-a reflektor fény rám világított,ami már szinte a szememet kiégette.
Aranyos volt tőle,hogy ilyen körülmények között is felköszöntött.-Na ezzel megvolnánk,most pedig szeretném megkérni őt,hogy jöjjön fel a színpadra és énekeljen velem!-vetette fel boci szemeit.Erre a reakciójára csöppet sem számítottam.Azonnal elkezdtem mutogatni a kezeimmel,hogy szó nem lehet róla.
-Nézzék meg!Ha nekem nem megy akkor talán a közönségnek menni fog!Hadd halljak egy Alist!-utasította a közönséget a pacsirta.Eric feltette a kezét és tapsolt,közben a nevemet kiabálta.
-Aaliis-Aalis-Aalis.-már a közönség is bekapcsolódott beleértve barátnőimet is.~Eric Saade ezt még cefetül megfogod bánni!~Felsegitett a szinpadra és a kezembe nyomott egy mikrofont.
-Nos,mit énekeljünk kishölgy?-kérdezte önelégült arccal.
-Válassz te!-adtam be derekam.
-Rendben.Mit szólsz a Break of dawn-hoz?-tudta,hogy ezt a számát kivülről fújom de igazságszerint ezt pont nem szerettem volna énekelni pont vele.Lágy tekintettel néztem Mollyra mire ő biztató fejbólintással adta tudomásomra,hogy nincs kifogása ellene.
Eric énekelt az első refrénig,majd én is bekapcsolódtam.Az a figyelem,amit az ő szemeivel folytattam felejthetetlen volt.Beláttam,hogy nem tudok nélküle meglenni.A szivem szakad meg amikor úgy néz rám,mint ahogy most nézett,és persze attól is,hogy Mollyval látom.De ennek örülnöm kéne nem?Hiszen a barátnőm boldog és ez a lényeg nem?Igy még nem nézett rám senki.De vissza a valós életbe!A hangunk kiegészitették egymásét.Eric megfogta a kezemet és úgy éenekltünk tovább.Szegény teljesen megizzadt itt a szinpadon.Persze nem csodálom,nekem is kezd melegem lenni,pedig szoknyába vagyok.
A befejező sorokat,úgy éenekeltük,hogy átfogta derekam és magához húzott.A fejemet a vállára fektettem.Az egyik kezem a hátán landolt,mig a másikkal a mikrofont tartottam.Csodálatos pillanat volt.Mikor befejeztük a szemünkkel fürkésztük egymás tekintetét.Ez volt fél percig,ha nem több ideig.
-Köszönjük Alisson!Csodálatos voltál!-Eric felszólalt és a közönség csak úgy újjongtak és tapsoltak egyben.
Meghajoltam és egyből letértem a szinpadról.Kellemetlenül sétáltam a csajokhoz.Megbánó szemekkel néztem Mollyra.
-Alis!Nem tudom,hogy mit mondjak!-ezen  a kijelentésén nagyon berezeltem.-Nem lehet szavakba önteni,milyen jó voltál,hogy mit nyújtottál a szinpadon.Mint mindig gyönyörű volt a hangod és te magad is!-nyugtatott meg,miközben egy elismerő mosolyt vetett felém.Nagyon meglepődtem,azthittem haragudni fog rám,amiért amit a szinpadon műveltünk!Talán nem is látszódott innen?
-Nagyon megtisztelő,hogy ezt pont tőled hallom.-karoltam át vállát.-És csajok?Nektek,hogy tetszett?-kérdeztem bizonytalanul.
Erre nem mondtak semmit,csa odajöttek és megöleltek.-Láttam,hogy néztetek egymásra Ericcel!-súgta oda nekem Emma és,hogy ne legyen feltűnő egy puszit nyomott arcomra.-Remek voltál!-engedtek ölelésükből.Még jó negyede visszavolt a koncertből,úgyhogy arra szántuk magunkat,hogy menjünk vissza táncolni.Miközben táncoltunk valaki megkopogtatta a vállamat.
-Szia!-köszönt nekem egy ismeretlen alak.
-Szia!-köszöntem vissza,de már eszembe jutott,hogy kiaz.
-Őő..aaa..kórházban találkoztunk.Emlékszel?
-Jah igen már beugrott.
-Szépen énekelsz,és meg kell mondjam ezt a külsődről is elmondhatom.-mért végig szemével.
-Hát köszi.De,ha most megbocsájtasz?!A barátnőimmel vagyok!-abban a percben jöttek meg Ericék is.
-Hátte meg mit keresel itt?-kérdezte Eric felbőszült hangon.

2012. február 4., szombat

15.fejezet.-Meglepetés buli.

Sziasztok!Ittvan a feji.Kérlek titeket,hogy komizzatok.Ismét akkor fogom a kövit felrakni,hogyha megint meg lesz minimum 3 komi.
Ui:Matthew,remélem megérte a várakozást.:)
Puszii:Betty


A szerelmi csalódás égető fájdalmára bizonyosan a barátok közelsége a leghatásosabb orvosság.

Egyszer csak...Beléptem a házba és egy igen tág csapat várt engem.
-Boldog születésnapot!-futott oda Tina hozzám.Teljesen elfelejtettem.Jézusom!Az ember néha elfelejti a többiek születésnapját de,hogy pont a sajátomét az már ciki.
-Istenem,nagyon köszönöm.Ezt...ezt.-nem jutottam szóhoz és csak a könnyeimmel küszködtem.
Mindenki ott volt ismét.Tina,Emma,Molly,Eric és még volt pár emberke akit nem ismertem .
-Szia!Alex vagyok.-jött oda hozzám,és már eszembe is jutott,hogy őt már láttam valahol,vagyis a bálon.
- Alis!Nagyon örülök,hogy megismertelek.Tina már sokat mesélt rólad.-üdvüzöltem őt barátságosan.-És te akkor biztosan Adam vagy!-néztem a mellette álló srácra.
-Jól mondod.Boldog születésnapot.
-Nagyon köszönöm .-de volt ott még 2 ember akit nem ismertem.
-Szia!Jennifer vagyok.-köszöntött engem két puszival egy nagyon eleven és barátságos lány.
-Szia,Alis.-sajnos nem tudtam többet neki még mondani.Majd ha meglesz a közös témánk.Már csak egy maradt.
-Szia én pedig Edin vagyok!Klasz a buli.-kacsintott rám és egy széles öleléssel fogadott.Eszméletlen mennyire jófejek.
-Igaz nembaj,hogy meghivtuk őket is??Tudod Alex,Adam,Edin és Jennifer együtt táncosok és szerettek volna megismerni tlged.-csatlakozott Emma is.
-Már hogy lenne baj.De várjunk csak..Nekem azt mondta Eric,hogy ti nem értek rá.És,hogy Molly...Úristen Molly!-elkezdtem keresni őt.
-Szia Alis!Isten éltessen!-köszöntött fel Molly,akit Eric tartott átkarolva.
-Isten éltessen csajszi.-húzott magára egy bájos mosolyt Eric.
-Nagyon köszönöm mindenkinek.De ezt,hogy tudtátok megcsinálni?Úgy értem,honnan tudtátok,hogy ma van?
-Tudod,mit meg nem adnék,ha ilyen barátaim lennének,mint Tina és Emma.-ezzel elárulta mindennek a szervezőit.Egyből siettem oda hozzájuk,hogy megköszönjem.
-Lányok nem is tudom,hogy köszönjem meg nektek.Ez valami csodálatos érzés.-ugrottam nnyakukba.Persze képletesen értve.
-Ezt szeretném,ha most azonnal felvennéd.Gyorsan szedd rendbe magad.-adtak át nekem egy dobozt és meginditottak felfelé.Nem tiltakoztam most,mivel ezt mind értem csinálták.

Felmentem és megnézte ,vajon mi lapulhat a dobozban.Egy csodálatosan szép miniruha.Fekete szinben pombázott,pánt nélküli és strasszok-strasszjai ékesitették.Nem értettem,miért kell egy ilyen bulihoz,ilyen "szép ruha".Belementem,a ruhát az ágyra készitettem,mig elmentem lezhanyozni.Gyorsan elintéztem a mosakodást és kiszálltam.Megtörölköztem,felvettem a köntösömet és a tükör elé tértem.A hajamat nem mostam meg,igy egyszerűen csak begöndöritettem.Feltettem magamra egy kis halvány alapozót,mivel karikásak voltak a szemeim a fáradtságtól.Kis szemceruza,szempillaspirál,tus,és egy kis szájfény.Hamar készenlettem.Gyorsan felvettem a rucit és egy magassarkút,na és persze némi kiegészitőt.Odasétáltam a tükör elé és egy pillantást vetettem magamra.Nem hittem a szememnek de most kivételesen tetszett az amit a tükörben láttam.
Elindultam lefelé és mikor leértem az összes szem rám szegeződött.Kicsit bele is pirultam,de részben jól is esett.
-Hűű...haa..-Edin szájából ezek hangzottak el.
-Barátnőm,meseszép vagy.Tudtam,hogy jól fog rajtad állni.-sétált oda hozzám Tina.
-Hát köszönöm.De miért kellett ilyen puccosan kiöltözni?Hiszen ez csak egy kis összejövetel.
-Mert még nem mentünk el sehova.De várd ki a végét.-súgta oda nekem.Erre nem tudtam mit mondani csak hallgattam.Meglepődtem mert Eric olyan szemekkel nézett rám,mint még soha.Csillogott.Igen csillogott és csak bámult.Hál'istennek Molly nem vette észre.
-Kértek inni?-jött oda Emma egy tálca üditővel.-Még nem hozok alkoholt azt majd este!
-Köszi.-levettem egy poharat a tálcáról és leültem a bárszékre.Az emberek szépen elbeszélgettek.Edin jött oda hozzám.
-Most látlak először de már levettél a lábamról.-ült le mellém.
-Uhh neharagudj.Nem volt szándékos.-próbáltam játékosan felfogni a dolgot.
-Áhh,nem a te hibád.Csak ha meglátok egy csinos lányt nem tudok ellenállni.
-Jólvan oké.Nagyon köszönöm.-nevettem és azt veszem észre,hogy Eric közeledik felénk.
-Na miről megy a duruzsolás?-ütötte hátba Edint.Kicsit furán nézett rá,mintha zavarná,hogy beszélünk.De viszont másrészt meglepődtem,mert nem tudtam,hogy ismerik egymást.
-Éppen próbálom ellopni a szivét.-mutatott rám Edin és nevetett,úgy mintha ott sem lennék,és nem hallanék semmit.
-Az nem fog menni.Ismerem Alist.Makacs nagyon.-válaszolt Eric mire én nagyot pislogtam.
-Fiúk,nem zavar,hogy énis ittvagyok?-integettem oda nekik zavartan.
-Tudom,és mit szólsz hozzá?-karolta át vállamat Edin.
-Jaj Edin haggyad már!Ne fáraszd szegényt.-jött oda Jennifer.
-Jólvan csak barátkozni akartam.-tartotta kezét maga elé.
-Mindegy.Gyertek inkább,indulunk.-szóval már mindenki tudja,hogy hova megyünk csak én nem.Hát ez szép.
-Létszi áruld el,hogy hova megyünk!-kérleltem Jennifert.
-Nemsokára meglátod.Na most gyere.
Mindenki elkezdett öltözködni,aztán megbeszéltük,hogy ki kivel megy.Úgy döntöttünk,hogy a gerlepárok maradjanak együtt és Edin is velük ment.Nem volt könnyű őt meggyőzni mert mindenféleképpen velem akart jönni de Eric aztmondta,hogy ő elviszi Jennifert és engem.Kellemetlenül érzetem magam,mert Eric végig engem bámult.Molly és Eric előre mentek és mi követtük őket Jenniferrel vállon karolva egymást.Szinte már annyira jól megvoltunk egymással,mintha ezer éve ismertük volna egymást.Tináék már elöbb kimentek és beültek az autóba.Mi Jenniferrel a hátsó ülésen foglaltunk helyet,mig Eric és Molly elöl.Elindultunk hát utunkra.Meglepően sokáig utaztunk.Úgy másfél órát biztosan.Alex vezetésével,ők hamarabb odaértek.Megálltunk egy őrzött területen és besétáltunk a hátsó bejáraton,amit onnan tudtam,hogy ki volt irva.Így bementünk,de egy szempillantás alatt Eric,Alex,Adam,Edin és Jennifer eltűntek.A lányok vigyorogva néztek össze majd rám és megint egymásra.Nem tudtam,hogy mi volt ezzel a céluk.Megindultunk a parkett felé és elkezdtünk négyesben táncolni.